Eredmények | Info-feed | Zárórendezvény
Elindult a vb forró drótja: +36/1-90-70-500

Horkai György: „Legalább nyolc csapat esélyes a budapesti vb-aranyra”

0 0

Elkövetkezendő események

Percről percre

Az Egyesült Államok csapata nyerte a férfi 4x100m vegyesváltót

Az Egyesült Államok csapata nyerte a női 4x100m vegyesváltót

HOSSZÚ Katinka (HUN) nyerte a női 400m vegyest

LACOURT Camille (FRA) nyeri a férfi 50m hátat

SJOSTROM Sarah (SWE) világbajnok lett női 50m gyorson

KALISZ Chase (USA) nyerte a férfi 400m vegyes döntőt

KING Lilly (USA) nyerte a női 50m mellet

Férfi óriás toronyugrás eredmények: 1. Steve Lo Bue (USA) 397.15 2. Michal Navratil (CZE) 390.90 3. Alessandro De Rose (ITA) 379.65

LEDECKY Katie (USA) világbajnok lett 800m gyorson

SJOSTROM Sarah (SWE) világrekordot úszott a női 50m gyors középdöntőjében

Még több

Jegyek

Váltsd meg a jegyet több mint 200 esemény valamelyikére. Éld át testközelből a sportolók sikereit!

Tovább a jegyvásárlásra

OpenWeatherMap.org

Budapest

28.6 ° 9 km/h
23.3 ° 17 km/h
25.6 ° 15 km/h
28.7 ° 14 km/h
29.7 ° 7 km/h
29.2 ° 9 km/h
28.5 ° 7 km/h


OpenWeatherMap.org

Balatonfüred

23.3 ° 4 km/h
17.2 ° 20 km/h
23 ° 15 km/h
27.3 ° 15 km/h
27.9 ° 10 km/h
28 ° 6 km/h
27 ° 8 km/h

A mindenkori olimpiát követő világbajnokságok legtöbbször a csapatépítésről, a fiatalításról szólnak a vízilabdasportban. A generációváltást jelentheti néhány válogatott életében a 2017-es budapesti világbajnokság is. Kevesen ismerik jobban az utánpótlás mezőnyt, így a lehetséges merítési lehetőségeket, mint Horkai György, aki 2011 óta a magyar ifi és junior-válogatott szövetségi kapitánya. Ő maga három világbajnokságon vett részt játékosként, mindannyiszor ezüstérmes lett. Szövetségi kapitányként az 1994-es római világbajnokságon dirigálta a magyar csapatot, amely akkor – emlékezetes középdöntős veresége miatt is – az 5. helyen zárt. Világbajnoki élményeiről és várakozásairól kérdezte a Bp2017 Média az 1976-ban olimpiai bajnoki címet szerző szakembert.

Ha azt mondom, világbajnokságot, mi ugrik be először?

Elsősorban az, hogy háromszor voltam második helyezett – vágja rá őszintén Horkai György. – Ebből egyszer lényegében miénk volt az aranyérem. Ecuadorban, 1982-ben Gerendás Gyuri belőtte az utolsó támadásunk során az emberfórt az oroszok ellen, a bírók meg is adták a gólt, mi pedig örültünk. Aztán a zsűriből jelezték, a gól érvénytelen, mert lejárt az idő. A dudát egyébként a gól megszületése után nyomták meg. Berlinben, 1978-ban egyértelműen mi voltunk az esélyesek, az utolsó meccsen elég lett volna egy döntetlen az olaszok ellen, de végül kikaptunk. Úgy érzem, az az olasz csapat gyengébb volt, mint mi, mint ahogyan Caliban is, 1975-ben a szovjetek, akiktől 5-4-re kaptunk ki a négyes döntő során.

Cali és Guayaquil is egzotikus helynek számít, hogy élték meg ezeket az utazásokat?

Élménynek nagyszerű volt, de számunkra mindig a vízilabda volt az első. Érdekességek akadtak, Kolumbiában például úgy tudtunk kimenni sétálni a szállodából, hogy előttünk és utánunk is három rendőr kísért minket. Mindegyik vb nagyon szép emlék, de a legnagyobb az lett volna, ha az a csapat egyszer idehaza játszott volna egy világversenyen. Pályafutásunk során ez nem adatott meg nekünk, pedig úgy érzem, ez a társaság megérdemelte volna.

Fájó, hogy három ezüst, és egyik sem arany?

Ma már nem feltétlenül, de akkor persze, az volt. Nehezen éltük meg.

Azért volt közte egy montreali olimpia 1976-ban, amikor sikerült a győzelem…

Persze, meg nyertünk Európa-bajnokságokat, majd Világkupát is. De személy szerint hiányzik a vb-arany, hiszen 1973-ban, Belgrádban, amikor győzni tudott a magyar válogatott, én még nem voltam a csapat tagja. Ebben a sportágban egyértelműen az olimpia az első számú esemény, nekünk azért volt fontos a vb, mert akkor még nem két- hanem négyévente rendezték, így a rangját is másként értékeltük.

Az ezüstök ellenére van kedves helyszín a három közül?

Ilyen alapon egyik sem az, mert az arany elmaradt. Abban a csapatban volt tizenegy, majd tizenhárom világklasszis játékos, de a döntő mérkőzéseken valahogy nem sikerült átugrani a lécet. Apró hibák, rossz egyéni megoldások, nüanszok döntöttek, és hát, volt egy ecuadori döntő.

Ezeken a világbajnokságokon mennyire ismerkedtek a csapatok tagjai egymással, milyen volt a viszony a riválisokkal?

Nyugodtan mondhatom, hogy jóban voltunk. A legnagyobb riválisunk az orosz válogatott volt, de velük is kiegyensúlyozott volt a kapcsolatunk, a meccsek után beszélgettünk, megöleltük egymást, még üzleteltünk is. Nem emlékszem, hogy bármelyik világversenyen ellenségeskedés lett volna köztünk. A vízben ütöttük egymást, leszedtük volna a másik fejét, de a mérkőzések után egy másik világ kezdődött. De ma sincsenek problémák, a magyar és a szerb válogatott tagjai például kölcsönösen tisztelik egymást, a játékosok egymás jó barátai.

Változatos helyszíneken járt, milyen volt a hangulat ezeken a világbajnokságokon?

Teljesen rendben volt minden, a csapatok egyre jobb ellátásban részesültek, igaz, Kolumbiában még egy közös hatalmas épületben laktunk, ahol paravánokkal választották el a csapatokat. Előfordult, hogy az egyik játékosunk mellé befeküdt éjszaka egy másik csapat vezetője, mert nem találta a helyét. Manapság ilyen nem fordulhatna elő. A hangulattal sosem volt baj, inkább a ránk nehezedő nyomást kezeltük másképp. Ha az a válogatott valahol második volt, kemény kritikát kapott. Mára ez megváltozott, mert van hat-nyolc-tíz válogatott, amelyik esélyes akár a világbajnoki címre is.

1994-ben, Rómában még kevesebb volt, akkor szövetségi kapitánya volt a magyar válogatottnak, amely 5. helyen zárt. Csalódás volt?

Igen, rossz élményként marad meg. Mikor átvettem a csapatot, 16-17 éves fiatalokkal kezdtem el foglalkozni, akkor Varga Zsolt, Benedek Tibor a maga 20-21 évével már nem is volt annyira fiatal, Tóth Laci, Vincze Balázs voltak a rutinosabbak. Ehhez képest rögtön Eb-döntőt játszottunk, majd jött a világbajnokság, és az az ominózus meccs az olaszok ellen, a középdöntőben. Úgy érzem, mi voltunk az egyetlen csapat akkor, amelyik képes volt megszorítani az akkor olimpiai bajnok olaszokat, akik ráadásul otthon játszottak. Végig ők ütöttek, rúgtak a meccs alatt, amely végül tömegverekedésbe torkollott. Aki ilyenben már részt vett, jól tudja, hogy egy edző ilyenkor bármit mondhat, a játékosokat elviszi a hév. Így is lett, 11-10-re kikaptunk, nem jutottunk elődöntőbe, majd az eltiltások közepette az 5. helyen zártunk. Nagy csata volt, és ez a vb már megmutatta, a magyar válogatott jó útra tért, így a rossz élmény ellenére bizakodhattunk.

Mennyire bizakodhat 2017 előtt a mostani magyar válogatott? Milyen lesz ez a világbajnokság?

A rendezést tekintve biztos vagyok benne, hogy fantasztikus. Az a világverseny, amelyiket Magyarországon rendezik, csak sikeres lehet, ezt bizonyítják a tapasztalatok – és ezt látják a külföldiek is, ezért szeretnek ide járni. A színvonalra sem lehet majd panasz, még akkor sem, ha sok csapatnál az olimpia után elindul egy fiatalítás, főleg azért, mert ez a mostani vb nem kvalifikál sehová. A magyar válogatott ugyanakkor házigazdaként speciális helyzetben van, hiszen idehaza mindenki elvárja a jó eredményt. Ha nem fiatalítunk, eltelik egy év a négyből az olimpiáig, ha meg túl nagy a fiatalítási szándék, az az eredmény rovására mehet, mert bár sok a tehetséges magyar fiatal, a felnőtt válogatott szintje sokuknak még magas. Sok jó csapat lesz, amelyek közül a szerb kiemelkedik.

Miért ennyire jók a szerbek?

Nagyszerű utánpótlás-képzés folyik Szerbiában, és nagyon erős ezen belül az egyéni képzés. Ehhez jön még Dejan Savic felismerése. Ő egy roppant aranyos ember, aki imádja a sportágát és rettentően tiszteli a magyar vízilabdát. A saját elmondása szerint a szerbek most lényegében a magyar vízilabdát játsszák. Savic fel tudta oldani a sablonos, egyszerű, fegyelmezett, végletekig kijátszott pólót, amit korábban alkalmaztak. Ma már jóval többet lőnek, ráadásul gyorsak és jól úsznak, már nem csak az állóképesség a mérvadó a játékukban. Gerendás György készített egy statisztikát nemrég, eszerint átlagosan 1,8 másodperccel hamarabb érnek fel a szerbek az ellenfél kapja elé egy-egy támadásnál. Ez meccsenként majdnem másfél percet jelent, ennyivel többet támadnak. Savic jól összerakta ezt a csapatot, ráadásul mindig be tudnak az utánpótlásból emelni valakit a felnőtt válogatottba, gond nélkül.

Mi a helyzet a többiekkel?

Az olaszok látványos, gyors és tetszetős vízilabdát játszanak. Sokat mozognak, kihasználják az erényeiket. Volt egy kiváló generációjuk, a 93-as korosztály, amely mindent megnyert, abból a csapatból négyen-öten most a válogatott tagjai, a bő keretben nagyjából tíz játékos onnan került fel, de van 94-es és 95-ös tagja is a csapatnak. Náluk is tudatos a képzés, emellett köztudott, hogy minden lehetőséget, benne a színészi képességek villogtatásával, kihasználnak. Úgy érzem, váratlan, de megérdemelt volt a riói bronzérmük. A horvátok, hasonlóan a szerbekhez, nagyon jó fizikai adottságaikat használják ki. A mostani, montenegrói ifi világbajnokságot megnyerték, teljesen megérdemelten, a döntőben 6 ezer ember előtt a helyieket legyőzve, az utánpótlásuk is kiváló tehát. Rettentően jól lőnek. Montenegró esetében egy kis visszaesést várok, a csapat egy része abbahagyhatja a játékot. A helyi klubokban rengeteg a fiatal, és a korosztályos válogatottak is erősek, a képzés tudatos és színvonalas. De a fiatalok egy része talán még nem érett meg a felnőtt válogatottságra, így biztosan lesz egy vagy két, kevésbé eredményes évük. Persze, lehet, hogy rám cáfolnak. Az amerikaiak és az ausztrálok az olimpiai szereplést csalódásként élhették meg, pedig benne volt a pakliban, hogy előrébb végeznek. Rio után megtartották az edzőket, mert hosszú távon gondolkodnak, ami szimpatikus. Benne van az esély, hogy éppen Budapesten lépnek szintet az eredményességben.

A görögök és a spanyolok odaérhetnek?

Feltétlenül, a görög válogatott az egyik legesélyesebb évek óta, bármelyik világversenyről is van szó. Budapesten is nagy favoritok lesznek, fantasztikus az utánpótlásuk. A játékosok nagy részének a genetikai és így a fizikai adottságai kiválóak, olyan centereik vannak, akiket lehetetlen lefogni. Tudatosan építkeznek, az Olympiakosz pedig klubszinten már bizonyított az elmúlt években. És ne feledjük, a kazanyi bronzérmes válogatottról van szó. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ezt a bohém, szórakozott népet meg lehet tanítani vízilabdázni. És megtanultak, hihetetlen fegyelmezettséggel és koncentráltsággal edzenek a görögök, látjuk, meg is van az eredménye. A spanyolok is nagyon jók, ha valaki nem figyel ellenük, egy kicsit is kienged, megbánhatja. Komoly anyagi problémákkal küzd a spanyol szövetség, így a felkészülési tornákra se nagyon járnak el. Éppen ezért fordul elő, hogy a világesemények elején még nem teljesen állnak össze, de egyre jobban és jobban játszanak, a hirtelen jött meccsrutint felhasználva. Nagyon jó játékosaik vannak, a 97-es korosztály isztambuli világbajnokságán Roger Tahull volt az MVP, most a felnőtt válogatott stabil játékosa, őstehetség. Mindent összevetve, nüanszok dönthetnek majd Budapesten.

A FINA Világbajnokság előtt itt Budapesten összeül majd a FINA döntéshozó szerve, és szóba kerülnek a két évig az utánpótlás világeseményeken tesztelt kísérleti szabályok is, amelyeket kiterjeszthetnek a teljes vízilabdasportra. Mit szólna hozzá?

Jó kis játék az 5 az 5 elleni, csak egy másik sportág, szerintem. Sokan mondják, mennyivel jobb lenne a foci, ha kispályán és kevesebben játszanák. Igen, de arra ott a futsal. Az elmúlt két évben volt szerencsém részt venni ezeken a világeseményeken, és látni, mit eredményez ez a játék. Kétségtelen, hogy komplexebb játékosokat igényel, ahol tudni kell lőni, úszni, bekkelni. Ez irdatlan fizikai igénybevételt jelent, úgy 30-40 százalékkal nagyobbat, mint a hagyományos vízilabdában. A játékvezetők kezében is ott a „fegyver”, ha valakit ki akarnak pontozni, több szituáció adhat erre okot. A kiállítások java része ugyanis nem centerből történik, hanem mezőnyben, a játékból adódóan. Hazudnék, ha azt mondanám, eleve rossz ötlet ez a játék, mégsem értek vele egyet, és azt tapasztalom, a szakma nem is fogadta be, mint ahogyan a játékosok sem. Felnőtt világeseményen még nem próbálták ki a szabályokat, csak a 25 méteres pályát, ami önmagában nem rossz ötlet, valamivel gyorsabb a játék a nézők számára. A kis labdát veszélyesnek gondolom, már az utánpótlás mezőnyben is hatalmas lövések vannak, ez sérülésveszélyt jelent a kapusok számára. Ami a tizenegy fős kereteket illeti: mi is tizenegyen voltunk anno, ugyanakkor így két fővel mindig kevesebben kapnák meg a lehetőséget egy nemzeti csapatban a bizonyításra. Ez nem biztos, hogy jó üzenet, kisebb az esély arra, hogy valaki válogatott legyen, így akár a sportágtól is többen elfordulhatnak. Amit pártolnék tizenegy játékos esetén, az a begyűjthető kiállítások számának felemelése háromról minimum ötre.

Hol tölti majd az idejét 2017. július 14. és 30. között?

Amikor tehetem és amikor belefér, ott leszek a világbajnokságon. Mi akkor dolgozunk majd a srácokkal, készülünk a junior világbajnokságra, ráadásul július 21. és 23. között rangos nemzetközi tornát rendezünk Szombathelyen. A 2014-es Európa-bajnokságon is ott voltam, amikor lehetőségem volt rá, sok meccsre vettem jegyet és most is ezt tervezem.

-d-